Beszéljünk róla #1: Alkoholizmus (part 1)

 🔓: Blogom januári tabu témája nem más mint az alkoholizmus. Több fronton fogunk ezzel a témával foglalkozni hiszen rendkívül összetett és sajnos egy nagyon jellemző probléma Magyarországon. A későbbiekben írni fogok a saját alkohol fogyasztási szokásaimról/problémáimról illetve beszélgetés is lesz olyanokkal akik mindkét oldalon voltak. (Igen, jön majd gyógyult alkoholista, olyan akinek a szülei voltak alkoholfüggők és talán orvos is ha lesz rá keretem meg idegrendszerem). 

De előtte le szeretném szögezni, hogy nem az alkohol fogyasztása a káros! Nem arról akarok írni, hogy jajj senki se igyon alkoholt meg hasonló hülyeségek. Mert nem az alkohollal van a baj, hanem a függőséggel. Azzal, hogy az alkoholistában korábban történt sérelmek (lehet testi és lelki abúzus is) alakították ki ezt a válaszreakciót, hogy nyúlnia kell valamihez. Valamihez ami enyhíti azt a fájdalmat amit átél/átélt. 

Figyeljünk egymásra, mert mindig vékony jégen állunk és bármikor beleeshetünk olyan szituációba amelyet nem tudunk egyedül megoldani. Vagy mivan ha az egyik szerettünk (apa, anya, testvér, legjobb barát, kedves munkatárs, a bácsi a sarki kisboltból aki mindig kedvesen mosolyog) lesz érintett? 

Lényeg a prevenció, a megelőzés. Mind tehetünk érte, hogy ne lökjük mélyebbre embertársainkat és tudunk nekik segíteni. Ők is arról fognak beszélni, hogy ha bár a pokol létezik itt a Földön (sokszor függőségeink formájában) van kiút. Sok év alkoholizmusa és szörnyű, bántalmazással és nélkülözéssel teli gyermekkorok után is. VAN KIÚT!

DE!!!

❓❔: 

Miért van az, hogy habár Magyarországon több mint egymillió alkoholista él (ebben a számban nincsenek benne a nagy vagy esetleg zugivók) mégis alapvetően tabuként kezeljük?

Mit mutatnak a statisztikák? Tényleg ennyire rosszak a magyarok által produkált számok világszinten, vagy csak szeretjük felnagyítani a problémát?

Társadalmunk rejtett titkai: tényleg a magyar kultúra alapvető része, hogy nyugtázzuk az alkoholfogyasztást?

Ki számít alkoholistának?

Mit érdemes tenni ha tudjuk, hogy valakinek alkoholproblémái vannak?

👉Nagyjából ezekről lesz szó. A bejegyzés végén természetesen linkelek hasznos és tartalmas olvasmányokat, videókat illetve alkohol prevenciós vonalakat is.

Szóvaaaal, beszéljünk az alkoholizmus nem túl szemet és lelket gyönyörködtető világáról!

1. Mi is az az alkoholizmus?

"Az alkohol segített az összpontosításban, kusza gondolatai rendezésében és a lényegtelen dolgok kikapcsolásában - mint valami burok, ami megvédi a hidegtől, a kétségektől és a gyomorkorgástól. Milyen egyszerű is a könnyűség eme állapotában elsüllyedni! Inni, amíg a gondok kezesbáránnyá nem lesznek"

- Kiss Nikoletta

Az alkoholizmust mint kifejezést először Magnus Huss orvos használta 1849- ben, illetve ő írta le a jelenség káros hatásait is. 

Érdekes, hogy ha bár az emberiség történelmének alapvető része volt az alkohol fogyasztása (akár túlzott is) az első Anonim alkoholistáknak szóló csoportok csak az 1930-as években alakultak meg az Egyesült Államokban. 

Hogy, habár azóta maga az alkoholizmus definíciója többször is változott az évek során a tevékenységet, mint magát betegségnek tekintő elmélet alapjának E. Morton Jellinek 1960-as tanulmányait tartják.

De akkor összességében mit is jelent az alkoholizmus? Mert természetesen valószínűleg mind fogyasztunk alkoholt, néha többet is a kelleténél:DD

Az általánosan elfogadott képzettel ellentétben ahhoz, hogy valaki alkoholista legyen nem kell minden alkalommal a hányásában fetrengenie vagy berúgva lennie.

Az alkoholfüggőség lényege az alkoholhoz való testi és pszichés ragaszkodás illetve az, hogy az illető amennyiben nem kapja meg a megfelelő mennyiséget (amely mindenkinél más) elvonási tüneteket produkál.


"Százszázalékos igazság ugyanúgy nem létezik, mint százszázalékos alkohol."

- Sigmund Freud

2. Amit mindenki elmond: hatásai:P

❗❗❗❗Tulajdonképpen az alkoholizmus ráveszi a benne szenvedőt, hogy annyiszor és olyan mennyiségben igyon amely károsítja az egészségét. Korábban már megemlítettem, hogy mivel a gyújtópont, azaz a függőség kialakulásához szükséges mennyiség mindenkinél különböző, a szervezet károsodása és az ehhez szükséges mennyiség is egyénenként eltérő.


Általánosságban elmondható, hogy a WHO (Egészségügyi Világszervezet) szerint a májra toxikus alkoholmennyiség férfiaknál 40 g/nap, nőknél 20 g/nap. Ez az a mennyiség amelytől kezdve a máj károsodik.

💣#1: Maga a túlzott alkoholfogyasztás több mint 200 súlyos betegséghez vezethet akár fizikaihoz, akár mentálishoz. 

💣#2: A statisztikák szerint évente 3 millió ember hal meg az alkoholizmus következtében, ez az összes haláleset 5.3%-a.

💣#3: Fizikai hatások:

Negatív hatása van az anyagcserére. Általánosságban elmondható, hogy az alkoholizmustól szenvedő egyének körében nagyobb az elhízás, cukorbetegség és csontritkulás kockázata. 

Nagyobb a tuberkolózis esélye.

Katasztrofális hatással van az emésztőrendszerre, szinte az összes szintjét károsítja. A szájüreg, gége, nyelőcső, gyomor, máj és hasnyálmirigy daganatos megbetegedéseinek kockázatát is növeli. Továbbá elsődleges oka a gyomorfekélyek, hepatitis, zsírmáj és májzsugor kialakulásának is.

Az idegrendszerre mért hatása súlyosbítja a demencia és az azzal járó agysorvadás kialakulását is, illetve jellegzetes velejárója a Wernicke-Korsakow szindróma mely a szemizmok kétoldali bénulását illetve a járás és a törzs egyensúlyának zavarát hozza magával. A perifériás idegrendszer károsodását a kezek és lábak zsibbadása jelzi.

Növeli a daganatos megbetegedések kockázatát is. A magyar lakosság daganatos megbetegedéseinek nagy százalékában az alkoholizmus is szerepet játszik.

💨💨💨💨Dióhéjban kb ennyi, de én személy szerint hozzá társítanám a fizikai hatásokhoz az iszonyatos bűzt amivel ez együtt jár...mert lehet ijesztgetni bárkit az alkohol káros hatásaival tudjuk milyen az emberi gondolkodásmód ("Velem ez nem történhet meg, csak mással"), szóval az a bizonyos de büdös vagy, ittál című kérdés vagy mondat talán nagyobb visszatartó erő lehet.

💣#4: Pszichés hatások:

A túlzott alkoholfogyasztás a személyiség súlyos torzulásához vezethet, halljuk sokszor. Azonban a gyakorlatban mit is jelent ez? 

Sajnos az alkoholizmus súlyosan negatív irányba terelheti a mentális betegségek lefolyását. Azon depresszióban illetve egyéb mentális zavarban szenvedő illetők esetében akik aktívan fogyasztanak alkoholt 8-12%-al nő a befejezett öngyilkosság esélye.

Felléphet pszichózis amely sokszor teljesen invalid és agresszív tényképzetekkel társulhat.

És ki sem hagyhatjuk, hogy a baráti illetve családi kapcsolatok ellazulnak gyakran leépülnek, családok mennek tönkre és a beteg gyakran elveszíti a munkáját vagy utcára kerül.

💧💧💧💧💧💧💧

És szerintem ezt fontos tudatosítani, hogy azoknak az embereknek a nagy része akik az utcán töltik mindennapjaikat, éhesen vagy fázva nagy valószínűséggel függők akiket mind egy komoly lelki vagy testi behatás ért. Nyilván a hajléktalanság már egy másik téma, de a függőség mindig csak egy válaszreakció az egyéntől az őt ért behatásra. Szóval ha jól esik nevetni a hajléktalanokon vagy szokásod azt mondani, hogy megérdemelte akkor baszódj meg. 

3. Örökkedvenceeem: Statisztika (Magyarország, világ)

Mindig is imádtam a statisztikákat mert brutál érdekesek. Jólvan lehet, én romlottam el valahol (sőt biztos), hogy tudományos tények vidítanak fel leginkább de na, had legyen ennyi örömöm😥

(A worldpopulaionreview szomorú statisztikája arról mennyire elterjedt ez a szenvedélybetegség a világ különböző országaiban. Magyarországon a nők 7.2, a férfiak pedig 36.9%-ának vannak alkoholproblémái amely a világon a negyedik és a második legmagasabb. A kombinált átlag amúgy 21.2%).

Tehát a fentiekből már világossá vált, hogy kicsiny de gyönyörű hazánkban kurva szar a helyzet ilyen téren. De mi van a világgal? Csak nálunk divat az alkoholt segítségül hívni a problémákra vagy esetleg vannak olyan országok amelyek alkohol semlegesek?

💥The truth is that elmondható, hogy a fejlett világban általánosságban magasabb az alkohol fogyasztása és ezzel együtt az alkoholizmus is. 

Az alkohol problémákkal küzdők számát tekintve a top 10-ból 7 ország európai:

1. Magyarország - 21,2% (a népesség ennyi százalékának vannak alkoholproblémái)

2. Oroszország - 20.09%

3. Fehéroroszország - 18,8%

4. Lettország - 15,5%

5. Szlovénia, Dél-Korea és az Amerikai Egyesült Államok - 13,9%

8. Lengyelország - 12,8%

9. Észtország és Szlovákia - 12,2%

Az alkoholizmus a fejletlenebb világban szinte majdnem, hogy nem is létezik. A másik remek példa az alkoholizmus hiányára az arab világ, ahol komoly vallási ellentétekbe ütközik az alkoholfogyasztás (erről majd később).

A 10 legkevesebb alkeszt kitermelő ország:

1. Banglades (a szegény ázsiai országban az alkoholisták száma szinte 0 ennek több oka is van közöttük, a vallás illetve a katasztrofális gazdasági helyzet.)

2. Kuvait 

3. Mauritánia

4. Szaúd-Arábia

5. Szomália

6. Afganisztán

7. Líbia

8. Irán

9. Jemen

10. Pakisztán

Végső soron tehát a szokásainkat, beleértve ezt is rengeteg dolog befolyásolja. 


4. A vörös zóna: Magyarország helyzete és az alkoholkultúra.

"Az alkohol nem megoldás, de végső soron a víz sem az."

Carina Bartsch



Fentebb már ismertettem, hogy Magyarország gyalázatosan szerepel amennyiben alkoholfogyasztásról van szó...na jó, abban jók vagyunk, inkább az alkoholizmus visszaszorítása az ami nehezen megy.

Országunkban a túlzott alkoholfogyasztás komoly szociális probléma melynek megelőzése rávilágít a szociális háló, illetve ellátórendszer borzalmas hiányosságaira.

Mit értek borzalmas hiányosságok alatt? 

Országunk, azok ellenére, hogy fejlett európai országként tartják számon nem rendelkezik alkoholpolitikával.  Az Egészségügyi Világszervezet egyébként az alkoholpolitika részeként, az alkoholos termékek promotálásának és marketingjének csökkentését, az elérhetőség korlátozását illetve a prevenció hirdetését nevezi meg. A Movendi International oldalán olvasható a szomorú valóság, mely szerint hiába az alkohol problémákkal küzdők magas száma és hiába növekszik különösen a fiatalkorúak káros szenvedélye az alkohol iránt (a túlzott alkoholfogyasztás a 15 és 19 év közötti lakosság 63,1%-át érinti) országunkban jelenleg sem létezik kidolgozott alkoholpolitika amely arra törekedne, hogy megakadályozza vagy csökkentse az alkoholizmus kialakulását. 

🙅: De az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy a részegség illetve a túlzott alkoholfogyasztás pozitív értelmezése évszázadok óta megtalálható a magyar kultúrában. Olyan mint ha ez nálunk valamiféle szociális szerepet töltene be.  A magyar társadalom minden rétegében, beleérte filmeket, népdalokat, nótákat és egyéb irodalmi műveket, mindenhol megjelenik valamilyen módon a túlzott alkoholfogyasztás valamint annak pozitív értékelése.
pl.
🅰"Kicsiny hordócska, jó bor lakik benne" 
🅱"Kocsmárosné, száz szál gyertyát, száz icce bort tegyen az asztalra"
🅲"Szív és pohár tele búval, borral, 
Húzd rá cigány ne gondolj a gonddal"
🅳"Egy kupica reggelire abból bajod nem lehet,
a magyarnak csak ez adhat ihletet"


Természetesen minden nemzetnek megvan a saját legális drogja, ugye a nyugati világban főleg az alkohol az, dehát egyértelmű tény, hogy mi magyarok különösen szeretünk inni. Ha szomorúak vagyunk, ha boldogok, ha kirúgtak a munkahelyről, ha felvettek az egyetemre, ha megházasodtunk, ha elváltunk tehát indok az mindig van.


NEMANNYIRAFUNDEFACT: A számomra érdekes dolog amikor a bejegyzéshez szükséges információt gyüjtöttem az volt, hogy mennyi magyar költő vagy író netán híresség szenvedett alkoholfüggőségben.

Ady Endre

Pilinszky János

Juhász Gyula 

Weöres Sándor


Összességében:


A bejegyzés célja igazából a boncolgatás megkezdése és a témára való felvezetés volt. Remélem ez sikerült. Egy borzalmasan komplex és sokakat érintő problémáról van szó amelyet vallás, szociális kapcsolatok, nevelés (nyilván ha valaki látja, hogy a szülei isznak nagyobb eséllyel fogja elfogadhatónak tartani a viselkedésformát) illetve a genetika is. Zacher Gábor, országunk kedvenc toxikológusa szerint pl. amennyiben mindkét szülő alkoholfüggő a közös gyermek 50% valószínűséggel fogja ő maga is az alkoholban keresni a menedéket.


Személy szerint én kb padlót fogok a statisztikáktól és attól, hogy országunkban körülbelül minden egyes családban van érintett ebben a témában. Ezért annyira fontos. De sajnos a másik dolog amit látok, hogy a Magyarországon működő erő kultusz miatt sokan még csak be sem merik vallani, hogy alkoholproblémákkal küzdenek. Pedig,


Az alkoholista nem gyenge, csak beteg...


Egy beteg ember akinek segítségre van szüksége. Ugyanakkor nem győzöm hangsúlyozni, hogy mennyire súlyos a függőség hiszen, az alkoholfüggők csupán 8-39%-a lesz absztinens azaz olyan valaki aki később képes lesz már nem inni az élete során. 46-87%-uk visszaesik és ismét függő lesz. Továbbá sokan vannak akik kontrollált ivók maradnak.


Az alkoholizmus nem megoldás a súlyos problémákra. Szörnyű, hogy hány család van és hány emberi élet van ahol már nincsen vissza út hiszen valaki megöli magát vagy éppen mást, bántja a gyerekeit, feleségét, szeretteit, saját magát. Hány gyerek van akinek így kell felnőnie, végig nézi, hogy a szülei lecsúsznak majd egész életében ettől szenved.


Mert persze vannak esetek ahol már nincsen segítség. Ahol már családoknak kell szétszakadnia mert valaki olyan súlyosan függővé válik amire nincsen mentség és már javítani sem akar a saját sorsán.


DE, SENKINEK NEM KELL IDÁIG ELJUTNIA. Mert ha lesz bátorságunk felismerni a problémákat és beszélni róluk akkor van kiút. Tabukkal nincs.


Linkelek pár alkohol prevenciós vonalat, aki érdekel vagy ismer érintettet tájékozódjon. Igaz, a következőkben én is fogok írni róla mit tehetünk ha valaki alkoholproblémákkal küzd a környezetünkben.


https://www.mi-ertunk.hu/megelozes/fuggoseg-alkohol-drogok/

http://www.emberbarat.hu/

(Annyira azért nincsen sok a fentiekben kifejtettem, hogy miért...de ezek hasznosak szerintem.)


Források:


💋 https://movendi.ngo/news/2019/07/30/hungary-30000-annual-alcohol-deaths/

👽 https://www.visualcapitalist.com/mapped-countries-by-alcohol-consumption-per-capita/

💫 https://worldpopulationreview.com/country-rankings/alcoholism-by-country

💦 https://www.who.int/news-room/fact-sheets/detail/alcohol

💢 https://hu.wikipedia.org/wiki/Alkoholizmus

👾 https://hu.wikipedia.org/wiki/Alkoholizmus_Magyarorsz%C3%A1gon


Vidik:

https://www.youtube.com/watch?v=AbFylRoRsWQ

https://www.youtube.com/watch?v=g1FgOy2Q6n4

(Ezekben Zacher Gábor beszél én imádom az öreget)


https://www.youtube.com/watch?v=qhpkgeuwPq4

(Ebben pedig egy gyógyuló alkoholista beszél az általa megélt dolgokról. Engem speciel a hideg is kirázott...)



TO-BE-CONTINUED: 


Írni fogok a saját gyengeségeimről az alkohollal kapcsolatban és persze lesz vendég aki majd mesél miként és hogyan élte meg az alkoholizmusát.


Köszönöm aki végig olvasta!💞








Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Apám szeretete

A semmit mondás értéke

Boldog napok