Hiány

  Semmit mondás aranya Korunk legértékesebb nemesféme nem más, Mint a semmit mondás aranya. Emberek, emberek kérem, Ne legyünk ostobák! Igény van rá, igény van az üzenet hiányára, Semmitmondó emberek hadára. Emberek, emberek kérem! Ne törődjünk bele! A világ is effelé hajlik, Zord és könyörtelen, ha mást gondolsz elpusztít. Emberek, emberek kérem Ne legyetek kegyetlenek! Mi lesz a jövő? El sem tudjuk képzelni, Nem is akarjuk, olyan rossz, hogy meg sem éri. Emberek, emberek csak, hogy tudjátok, Nincs számotokra jövendő. Nincs jövendő, hisz az információ nem menő, Nem normális hozzáállás, az az eljövendő. Emberek, emberek, magatok okozzátok, És fogjátok is a saját pusztulásotok. Múltkori eléggé felbolydult hangulatállapotomban írtam ezt a verset mivel felidegesít, felidegesített az emberek hozzáállása egyes dolgokhoz. Természetesen az okot tudom, tudom, hogy azért nem érdeklik őket a valóban hasznos és értékes információk mert helyette valami könnyen fogyasztható kell.  Ez egy elég soklé

  Vannak napok amiket kijelölök magamnak, hogy boldognak kell lenni. Ilyen nap a mai nap is. 02.11 - péntek. A mai nap olyan mintha elutaztam volna a szeretet és béke szigetére. Persze, vannak nehézségek, megbüntettek a metrón, pedig nem is szoktam bliccelni, de a jegyellenőr néninek nemes egyszerűséggel nem tetszett, hogy nem érvényesítettem a jegyemet és 8 ezer forintom bánta. Kiadót keresek a könyvemnek ami frusztráltsággal tölt el és ma jelentettem be a szüleimnek, hogy jelentkezek egy új egyetemre és vége valahára elkezdem követni az álmaimat. Lehet frusztrálnak dolgok, de nincs holnap. Ma nincs semmi a holnapi nap meg az azutáni idők aggodalmaiból. Ma csak ma van és egy pohár bor és egy szelet tripla csokis torta mellett csak kiélvezem. Kiélvezem a pillanatot. Úgyis lesz még bőven amikor majd stresszelhetek. Napok amikor majd kövérnek és hájasnak látom magamat, amikor megint megbüntet valami csicska ellenőr és amikor nem 82 kg-ot mutat a mérleg reggel. De ma nem érzem, hogy meg k

  Az egész életem arról szólt, hogy apám szeretetét üldöztem egészen kis koromtól kezdve. Egészen attól kezdve, hogy rájöttem mennyire nem vagyunk egy hullámhosszon. Kezdettől fogva nem voltunk. Talán igazán már sohasem leszünk. Fogalmam sem volt hogyan éltem túl az apai szeretet hiányát. Azt, hogy kellett volna az a szeretet az a minta ami segít abban, hogy kibírjam az élet kegyetlenségét. Egy szeretet amely kezdettől fogva arra sarkall/motivál, hogy jobb és jobb legyek? Mindig is lenézően viselkedett velem az apám. Lenézően ahogyan az ő apja is viselkedett vele. A nagyapám aki egy lenéző és kegyetlen alkoholista volt. Valaki aki elitta a család minden pénzét. Csak inni és inni nem volt számára más. Fetrengett a saját hányásába miközben a gyerekei ezt kellett, hogy végig nézzék. Ez volt a napi rutin.  Apám ezért egyfolytában azon volt, hogy anyagi biztonságot teremtsen nekünk. Lehet elégedetlen vagyok, de sajnos az igazság az, hogy a legfontosabbat, a szeretetet nem adta meg nekünk. E

  Ó drága dédi. Gyermekkorom legszebb része voltál. Olyan valaki aki apám helyett apám volt, anyám helyett anyám volt és valahol egy kicsit mindenki. Mindenki helyett mindenki amikor szeretni kellett és minden ki amikor megdorgálták, hogy "Milánkám, ez most nem volt szép". És én szerettelek, mint a méhek a friss virágport már akkor is tudtam, rövid lesz az életem, de te vagy a kincse valami jó féle virágpor.  Persze, a sok mese és beszélgetés között nem mondtad, hogy beteg vagy. Sosem mondtad, csak annyit tudtam, hogy gond van, Anyáék hallgattak, mindenki hallgatott, senki sem mondta, hogy nagy a baj.  Mert mindenki az esküvővel volt elfoglalva. Anyáék esküvőjével. Azzal, hogy végre összeházasodnak miután többször több ízben megszólták őket a faluban azért mert úgy születtünk a hugival, hogy nem volt közöttük Isten által pecsételt kapcsolat. Persze te mindig meghúzódtál, sosem szerettél a középpontban lenni, inkább csendben félre vonultál és úgy haragudtál vagy szerettél. Min