Rossz kedv
Csak egy gyenge szar, aki soha semmi hasznosat nem csinált az életben. Az életben amit rengetegszer érzek kelepcének. Borzalmas és undorító kelepcének. Egy olyan kelepcének amitől nap mint nap egyre mocskosabb és mocskosabb leszek. Ilyenkor jönnek az öngyilkossággal kapcsolatos érzések. Eszembe sem jut, hogy talán jobb lenne nem meghalni. Sokat gondolkodom miért nem. Talán azért, mert soha nem volt egy jó pillanatom sem. Mindig csak a barbár és ördögi küzdelem.
Annyira igazságtalan. Mindenkinek segítenék, csak éppen magamon nem tudok. Túl erősek bennem a démonok és sokszor túl hangosan ócsárolnak. A legszebb, hogy másoknak még csak nem is léteznek. Nem léteznek csak itt a fejemben. Imádom amikor azt hallom, hogy csak akaraterő. Hmm...megannyiszor gondolkodtam rajta, hogy vajon valóban nem lenne akaraterőm? Van, hogy boldogság közeli állapotba kerülök, de máskor meg olyan szívesen szét verném a koponyámat egy baltával. Mert megérdemelném. Nem vagyok más, csak egy lebombázott város. Még Berlin is jobb állapotban volt a bombázás után mint most én vagyok.
A legrosszabb, hogy keresném a szeretetet. De csak keresem. Egész életemben ezt csináltam. Kerestem magamat és a szeretetet. Néha annyira szürke és kegyetlen minden. Annyira, hogy már azt is megkérdőjelezem, hogy létezik-e ilyen.
Tudom, persze senki nem tehet róla. Mindenki rohan. Te is, én is. De ezt nevezzük életnek? Sokszor azt érezem kösz nem, inkább ebből nem kérek. Közben ott van az is, hogy dagadt vagyok. Egy hájpaca aki rendesen még csak enni sem tud. De lehet ez a titka mindennek. Ez a titka mert átkozottnak születtem. Voltam és leszek is, remény már nincs. Nem is volt. Mindenki csak azt hiszi. Mindenki csak azt hiszi van remény. De nagyon nincs.
Imádnék egy olyan világban élni ahol van remény. Ahol más tudna erőt adni nekem. De nem tud, csak én tudnék magamnak. De az erő elfogyott. Talán úgy fojt ki mint a szar a lefolyón. Bár, lehet az a szar én voltam. A legszebb, hogy senkit sem érdekel. Mindegy hova mentem, nem voltam sehol. Nem voltam sehol, hiszen soha nem is léteztem. Mehettem akárhova, Általános iskola, KözGé, egyetem, munkahely már minden ajtó előtt ahova beléptem, része voltam az elfeledettek körzetének. Mert ez vagyok csak, egy kibaszott szellem. Egy szellem aki képtelen szoros kapcsolatokat kialakítani bárkivel is.
De egy dolog nyugtat, hogy egy nap úgyis meghalok. Ez pedig bátorrá tesz. Mert kitudja? Talán lesz egy következő életem. Egy olyan élet ahol az leszek aki ebben a fosban soha nem lehetek.
És azért még a szomorú versek írása még mindig megnyugtat. Yeahhh
Egyedül vagyok
Egyedül vagyok, teljesen egyedül.
A világ szürke és kietlen,
Nincs kényelem és nincs szeretet
Csak halál van és rettenet.
Egyedül vagyok, teljesen egyedül
Senki sem szeret érdek nélkül,
Csak próbálják megjátszani
De tudom a törődésre esély nincs.
Egyedül vagyok, teljesen egyedül
De néha úgy érzem jobb lesz
Szépséges illúzió ez,
míg rá nem jövök, hogy nem érdemlem
meg.
Egyedül vagyok, teljesen egyedül.
Voltam is és leszek is,
Próbáltam élni, jól élni
De nem megy, túl nehéz élni.
Egyedül vagyok, egyedül mint a
kisujjam
Csak a halál van számomra.
De ha eltűnök emlékszik majd rám
valaki?
Azt hiszem talán mindegy is.
Egyedül vagyok, örökké egyedül
Nincs már reményem,
Mondhatnám, hogy elillant
De esély sem volt a szép
pillanatokra.
Egyedül vagyok és leszek is,
Leszek, mert kényszeres az életem
Mindegy mi volt,
Belebuktam mindenbe.
Egyedül vagyok, mindig egyedül
Nem maradt más csak a sötétség.
Egy belső és könyörtelen sötétség
Ami nap mint nap egyre jobban
felemészt.
Egyedül vagyok, kurvára egyedül,
Azt mondták csak akaraterő,
De mennyire igazságos az élet?
Egyszerű a válasz: semennyire.
Egyedül vagyok, voltam és leszek is,
Átkozottnak születtem és leszek is,
Mindig egy apró fénysugár motivált,
De kialudt lassacskán.
Nem vagyok már egyedül és nem is
leszek,
Tudom, hogy a halál a kegyeibe vesz
Ma pedig megélem, hogy volt
fénysugár,
De nem maradt más csak az
öngyilkosság.
Varga Milán 2k22
Megjegyzések
Megjegyzés küldése