Dédi
És én szerettelek, mint a méhek a friss virágport már akkor is tudtam, rövid lesz az életem, de te vagy a kincse valami jó féle virágpor.
Persze, a sok mese és beszélgetés között nem mondtad, hogy beteg vagy. Sosem mondtad, csak annyit tudtam, hogy gond van, Anyáék hallgattak, mindenki hallgatott, senki sem mondta, hogy nagy a baj.
Mert mindenki az esküvővel volt elfoglalva. Anyáék esküvőjével. Azzal, hogy végre összeházasodnak miután többször több ízben megszólták őket a faluban azért mert úgy születtünk a hugival, hogy nem volt közöttük Isten által pecsételt kapcsolat.
Persze te mindig meghúzódtál, sosem szerettél a középpontban lenni, inkább csendben félre vonultál és úgy haragudtál vagy szerettél. Mindig azt mondtad nekem, hogy így kell ezt, bármit érez vagy mond az ember az az ő magán ügye.
Nem mondtak egy szót sem anyáék, mert ők sem akarták elhinni, de mindenki tudta, hogy nagy a baj, csak nem akarták elhinni. Olyanok voltak mint a TiszaVirág, örömre és bánata is egy áldott napig tart majd a nap leszáll. A te életed nem volt ilyen rövid, hiszen több mint hetven évet éltél, s közben egyszerű voltál de mégis nagyszerű rád emlékezni.
Tudta mindenki, hogy nagy a baj, nem hiába hordtak Téged Szegedre. Akkor a rák áttétei már elemésztettek. Ezt csak utólag tudom, akkor nem tudtam, gyermek voltak, nem mentség ez, tudom.
Emlékszem anya azt mondta jönnöm kell vele. Mentünk a házadba akkor délelőtt. Én akkor haragudtam. Haragudtam mert azt hittem jobban szereted az unokatesókat mint engem. Irígy voltam, mert már nem én voltam az egyetlen.
Anya nem mondta ki de a búcsúra hívott. Átkozottul elcseszett egy nap volt. Amikor benéztem a szobába és láttalak elernyedve, rám néztél én pedig megijedtem. Csúnya volt az a pillanat. Nem Te. Te csak gyenge voltál és még a szemeddel is próbáltál simogatni, mint annak idején sokszor amikor mentem hozzád megváltani a világot.
De az volt a búcsú nézés, nem akartam akkor gyermekként szembesülni vele, de már csak ez volt. Tudom, te akkor is csak azért aggódtál, hogy ne Téged sajnáljon mindenki. Ez bántott annyira Téged, hogy mindenki a rákos beteggel foglalkozik és nem az esküvővel.
Kicsit később már ott ültünk a teremben. A széken fekete szalag volt, rád emlékeztetve. Akkor gyorsan elpityeredtem, odaképzeltelek, tudtam milyen jó lenne ha te is ott lennél mellettem.
Mindig azt kérted mindennap menjek ki a sírodhoz. Már távol élek a Szászbereki temetőtől, jól tudom. De sokszor eszembe jutsz, büszke lennél e rám, vagy ítélkeznél felettem? Igazából mindegy, mert ahogy voltál úgy szerettelek.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése